Világszerte egyre nagyobb trend, bár itthon még kevesen ismerik a kabinházak műfaját. Ezek a jobbára erdei, természeti környezetben elhelyezett kis házak mindent tudnak, amit egy igényes szállóhelynek tudnia kell, viszont a szokásosnál jóval intimebb, természetközelibb élményt nyújtanak, egyfajta luxus táborozási élményt. A kabinházak ugyanakkor jó messze állnak a tábori körülményektől, energiahatékony, stílusos kialakítású és akár mobilizálható építményekről van szó, egyedi formatervezéssel és minden centimétert leleményesen kihasználó térrendezéssel.
Vonyarcvashegyen már elkezdődött a Cabin Balaton kialakítása, ami egyfajta „természetbe illesztett hotelszoba”-ként korszerű és modern szállóhelyet kínál majd a természet és a Balaton, na és persze az egyedi szálláshelyek szerelmeseinek. Az építés kapcsán feltett kérdéseinkre Jónás Viktor és testvére, Jónás Gergő válaszoltak.
Miért pont Vonyarcvashegy és miért pont kabinház?
Amikor az ötlet megszületett, nem is volt kérdés számunkra, hogy elsőként mindenképpen valahol a Balaton parton akarjuk azt megvalósítani. Minkettőnknek erős a kötődése a magyar tengerhez, hiszen itt töltöttük a gyerekkorunkat, itt él a családunk és nagyon sok barátság is köt ide minket.
Vonyarcvashegy egy kitűnő adottságokkal rendelkező balatoni helyszín, ahol az ország egyik legjobb strandja által biztosított ’Balcsi érzés’ mellett ott a gyönyörű túraútvonalakat adó Keszthelyi-hegység, illetve még bőven elérhető közelségben maradtak a Balaton-felvidék egyéb csodái is, úgy, mint a Szigliget, a Badacsony és a manapság joggal egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanúhegyek, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács vagy a Tóti-hegy.
Mindemellett úgy néz ki családilag is áthelyeztük a bázisunkat ide, így lett ez a legideálisabb helyszín minden szempontból.
A kabinház, mint építészeti megoldás és a vele együtt járó természetközeli „tiny house” életérzés már régóta foglalkoztat minket, követünk néhány hasonló stílusú vendégházat Magyarországon és külföldön is és nagyon inspiráló számunkra, hogy milyen kis csodákat lehet létrehozni maximum 40 nm-en. 😊
Egy olyan házat szeretnénk alkotni, ami lehetővé teszi, hogy maga a kabin és a benne megszálló vendégek egy picit a természet részévé váljanak, hiszen így könnyebb lelassítani, kikapcsolni. Ennek a filozófiának az értelmében a ház egy része szervesen kapcsolódik a természethez – amit az erdő felöli részen kialakítandó nagy üvegfelület tesz majd lehetővé.
Fontos számunkra az energiahatékonyság, a minőségi, természetes alapanyagok alkalmazása és a magas műszaki színvonal. Minimális ökológiai lábnyom, a lehető legpontosabb környezetbe helyezéssel.
A Cabin Balaton létrejöttével egy természetbe illesztett, egyedi, intim környezetű hotelszoba megalkotása és vendégek számára széles körben elérhetővé tétele a célunk.
Mennyire máshogy kell elképzelni egy természetbe illesztett kabinház kialakítását, mint egy lakóövezeti házét?
A Cabin Balaton Vonyarcvashegy lakóövezetében, de annak szélén, egy erdővel borított domboldal előtt helyezkedik el. Igyekeztük úgy elhelyezni az építményt, hogy minél kevésbé lehessen a szomszédok felől belátni, de a lehető legjobban lehessen az erdőre rálátni.
A szerkezet egyedi, Béres Attila építészirodájának munkája nyomán készül, aki nemrég III. helyezést és különdíjat nyert el a Cabin Balaton terveivel egy országos építészeti versenypályázaton.
Körülbelül mennyi időt vesz igénybe a kialakítás?
Terveink szerint 6-9 hónap alatt elkészül a ház. Pontos dátummal egyelőre nem tervezünk, hiszen az idei évben az építőiparban sokszor több hetes, hónapos várakozási időkkel kell számolni, főleg az alapanyagok beszerzése terén.
Milyen lesz a stílus kívül és belül?
Kívül szürke korcolt lemez lesz a domináns, belül pedig a fa. A fő szempont az egyszerűség, design és a kényelem minden téren. A stílus belül a skandináv vonalat fogja követni.
Milyen kényelmi szint lesz a házban – lesz-e fürdőszoba és főzési lehetőség?
Természetesen lesz fürdő (zuhannyal, fűtött pihenő paddal) és egy mini konyha is főzőlappal, mosogatóval. Igazából minden adott lesz, ami egy nagyobb, önálló házban, csak kisebb területen, ötletes megoldásokkal és kreatív térhasználattal.
Kik a célcsoport, milyen vendégekre számítotok?
Mivel a ház alapvetően két személy kényelmes fogadására készült, ezért elsősorban párok érkezésére számítunk fiataloktól az idősebbekig. Várhatóan olyan vendégek jönnek majd, akik egy nyugodt helyen szeretnének kikapcsolódni, karnyújtásnyira az erdőtől, ugyanakkor a Balaton és jobbnál jobb éttermek, szabadidős attrakciók közelében.
A Cabin Balaton prototípus, amit követ majd több kabin? Ha igen, más tájegységben is gondolkodtok?
Igen, a mostani ház a tervek szerint az első, de nem az utolsó. A jelenlegi telken is van lehetőség még egy másik kabinház építésére, de jó lenne később a Balaton körül más helyszíneken is ehhez hasonló házakat látni. Franchise rendszerű terjeszkedés is a terveink között van, de ahhoz előbb kell néhány sikeres ház és visszajáró vendégkör.
Nagyszerű tervek, sok sikert kívánunk hozzá! Izgatottan várjuk a nyitást, esetleg terveztek-e „előfoglalást” még az építési időszakban?
A nyitást 2021 végére tervezzük, de már előtte – amikor pontosan látjuk a munkálatok végét – elindítjuk majd az előfoglalás lehetőségét. Mivel ez a Balaton első kabinháza, sok érdeklődőre számítunk és bízunk benne, hogy a vendégek is annyira szeretik majd a Cabin Balatont, ahogy mi!
Biztosak vagyunk benne, hogy így lesz! Viktor, Gergő, gratulálunk az ötlethez, és nagyon sok sikert kívánunk a Cabin Balaton indulásához! Addig is javasoljuk mindenkinek, hogy kövesse a Cabin Balaton facebook és instagram oldalát, ahol egyre több tartalmat láthatunk az izgalmas előkészületekről!
Discussion about this post